Mit tehet egy anya, aki aggódva figyeli, hogy lánya mit él át napról napra az iskolában? Először elbeszélget vele, próbálja nyugtatni. Aztán elmegy az osztályfőnökhöz, hogy segítséget kérjen tőle. De a válaszra nem lehet felkészülni…
Sokszor ment haza sírva az iskolából, ezért az ismerősöm többször beszélt az osztályfőnökével, kérte, hogy segítsen. Amit a tanár mondott, teljesen meglepett..
A régi szép idők…Mondják az idősebbek. Azok az idők, amikor a tanároknak akkora szavuk volt, hogy azonnal összehúzta magát mindenki, ha rászóltak, vagy amikor menő volt a körmös osztogatása, ha éppen arra volt szükség. Hogy ezek mennyire voltak hasznosak, vagy épp mennyire szolgálták a gyermekek fejlődését, arról megoszlanak a vélemények. Egy azonban biztos, mindenki számára megmaradnak sérelmek az iskolából.
Van egy kedves ismerősöm. A tizenhárom éves lányát most íratta át egy másik iskolába, mert az előzőben képtelen volt jó teljesítményt nyújtani. Hogy miért? Mert a társai folyamatosan bántották. Nem fizikailag, lelkileg. Cukkolták, ha rossz jegyet kapott, kinevették, mert nem feleselt a tanárral, gúnyolták, mert nem a legújabb I-Phone lapult a zsebében. Sokszor ment haza sírva az iskolából, ezért az ismerősöm többször beszélt az osztályfőnökével, kérte, hogy segítsen. Amit a tanár mondott, teljesen meglepett „Vigye el pszichológushoz a gyermeket, hogy feldolgozza az iskolai sérelmeket.”
Igen, ennyi. Lehet beszélni kevés fizetésről, lehet beszélni sok nyűgről, bajról, de vajon valóban ennyi lenne a feladata? Kész, slussz, passz?
Vajon valóban az lenne egy kétségbeesett anya egyetlen megoldása a kislányát folyamatosan bántók ellen, hogy pszichológushoz viszi? Nem gondolnám. Az osztályfőnök így gondolta, és tényleg semmit sem tett. Soha nem szólt rá egyik gyerekre sem, soha nem próbált nevelő lenni.
“Igen, ennyi. Lehet beszélni kevés fizetésről, lehet beszélni sok nyűgről, bajról, de vajon valóban ennyi lenne a feladata? Kész, slussz, passz?” – tette fel a kérdést az ismerősöm.
De mit él át egy anya, egy szülő, amikor a gyermeke sírva meséli, hogy megint mit mondtak rá a társai? Legyünk őszinték, a körmös lenne a legkevesebb, amit annak a gyereknek, (vagy akár az ő szüleinek) adna viszonzásul, aki az övét bántotta. De azt nem lehet. Nem is lenne, nem is lett volna helyes.
Egy út maradt. Egy olyan út, amelyen elindulni kemény döntés volt, de megtették, ráléptek, és immár másfél éve szinte repülnek rajta. Az ismerősöm is, és a kislánya is. A bizonyítványa szinte jeles, aktívan részt vesz mindegyik órai munkában, barátokra lelt, és nem mellékesen maximálisan odafigyelnek rá a tanárok. Ja, még valami, sosem találkozott egyetlen pszichológussal sem…
Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<
Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: