Későn jelentkező tünetek, megelőzés, odafigyelés? Nem csak a nő felelőssége. Így tud segíteni a férfi, aki törődik a párjával.
A méhnyakrák az egyik legalattomosabb gyilkos kór, ami a hölgyeket fenyegeti. Előfordul, hogy tíz, húsz évig is tart, amíg jelentkeznek az első tünetek, azok sem túl feltűnően.
A gondoskodást egy kapcsolatban, családon belül könnyen női szerepként azonosítják, de a férfiaknak sem kell épp hátradőlniük, sőt. Íme néhány tanács, amit érdemes betartaniuk az uraknak.
Ne hagyjuk, hogy elnagyolja a szűrővizsgálatokat
Igazán a pasikra jellemző, hogy csak akkor mennek orvoshoz, ha valami bajuk van (sokszor akkor sem), de ez sem általánosítható. Ettől függetlenül fontos, hogy odafigyeljenek kedvesükre, noszogassák, támogassák, ha kell, erőltessék nála az évenkénti kontrollokat.
Ha párjuknak nincs állandó nőgyógyásza, akkor találjanak közösen egyet, akiben mindketten megbíznak, hiszen ne felejtsük el, ez egy igen kényes terület.
A nőnek különösen fontos a bizalom, hogy kit tud elfogadni hosszú távon az ilyesfajta szűrésekhez. A férfinak sem mindegy, milyen az orvos, aki az asszonyt vizsgálja, mind szaktudásban, mind stílusban. Rosszabb esetben akár féltékenység is szóba jöhet, ami visszájára fordíthat minden segítő szándékot.
Ha vérzik, ne halogassunk semmit, forduljunk orvoshoz
Az első tünetek között a rendellenes hüvelyi vérzés szerepel havi ciklusok között vagy szeretkezés után. Mondanunk sem kell, ezt férfiként is észrevehetjük. Ha többször előfordul, ne engedjük halogatni a vizsgálatot, bármit is mond a kedvesünk. Aki akár meg is győzheti a férfit arról, hogy ez természetes.
Nem az. Annak ellenére sem, hogy ilyen jellegű problémák nem csupán méhnyakrák miatt alakulhatnak ki, de jobb ellenőrizni a bajok hátterét, mintsem húzni az időt.
Fáj a szex a nőnek? Akár komoly oka is lehet
Odafigyelés, mint a párkapcsolat minden területén, az erotikában is elengedhetetlen. Kövessük kedvesünk reakcióit szeretkezés közben, olvassunk az arcáról, kérdezzük. Jobb esetben ez természetes a számunkra, de ha mégsem, változtassunk a szemléletünkön, mert az eredmény nem csak lelki, hanem egészségi szempontból sem elhanyagolható.
Ha a párunk lepedőakrobatika közben fájdalmat érez, akkor valami nem stimmel. Főleg, ha ehhez kellemetlen szagú hüvelyi folyás is társul.
Beszéljünk vele erről, járjunk utána, amíg nem késő.
Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<
Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: