Egy agyonhajszolt nő levele a karácsonyhoz

Kedves Kari, Karácsony, Krisztmász vagy ahogy hívnak!

Azért írok Neked, mert tele van Veled a mindenem. És ne hivatkozz arra, hogy a szeretet ünnepének hívnak, mert ez már elcsépelt duma. Miattad rongyoltam végig az embertömegen az áruházban, miattad álltam sorban órákon keresztül, miattad izzadok a konyhában, mintha szaunában dekkolnék, hogy minden finomságot elkészítsek, amire a család vágyik.
Szuper vagy, mondhatom.
A legszebb, hogy miután végigküzdöm magam a sütés-főzés anomáliáin, takarítórobot üzemmódba kapcsolhatok. Nappali, fürdő, gyerekszobák, és ilyenkor persze a legelérhetetlenebb kis piszkot is észreveszem, amit képtelen vagyok otthagyni, mert nem engedi a lelkiismeretem.
Azt mondom magamban, Te ennél többet érdemelsz. Tiszta lakást, csillogó bútorokat, az kizárt, hogy bárhol fikarcnyi kosz maradjon.
Aztán, amikor megvagyok, felállíthatom a fát. A fenyő persze a pisai ferde toronyra hasonlít, így jó órán át szenvedek, mire egyenesbe állítom. A tűlevelek szétszóródnak, szóval rájövök, érdemesebb lett volna később takarítani.

A gyerekek sáros cipővel járkálnak ki-be, úgyhogy újra moshatok föl az előszobában is.
A kaja elkészül, jöhet a terítés. Mire azzal végzek, már vasöv szorul a derekamra.
Harangszó. Ajándékozás.
Gyerekek megkapják az ajándékokat, örülnek, pasi is megkapja, örül. Nekem is odaadja.
Valami drága cucc, mi más.
Megesszük a vacsorát. Mosogatok.
Gyerekek az ajándékot élvezik, pasi gépezik. Az ágyra gondolok, mármint, hogy belefekszem.
Holnap újrakezdhetem az egészet. Anyósomékhoz megyünk át. Legalábbis ezt beszéltük, de végül meggyőztek, jöjjenek inkább ők. Persze, készülhetek elő a másnapra.
Köszi Kedves Karácsony.
Lefekszem. A fa fényeit nézem a kanapéból. Sajog a hátam, a bőr elázott kezemen a sok mosogatástól.
Szép ez a fenyő. Jó látni alatta a kibontott dobozokat.
A bejglire gondolok. Holnap azt is kell sütnöm.