– Ötös lett a matekom – lelkendeztem, miközben beültem anyám mellé az anyósülésre. Az utóbbi időben rendre utaztak rám a tanárok, nógattak, hogy nyolcadikosként figyeljek az átlagomra, még a végén lemaradok a választott középiskoláról és nem leszek másnak jó, csak utcaseprőnek. Meg mellékesen, előző évben sokkalta szorgalmasabb voltam.
– Ügyes vagy – szorította meg anyám a kezem. Elindultunk. Akkora sóhajtás mellett tekerte a kormányt, hogy a légkondicionálót is kikapcsolhattuk volna.
– Mi a helyzet apával? – kérdeztem, miután végzett az egyszerű manőverrel. Válasz helyett kósza legyintésre telt az erejéből, és elfordította a fejét. Tudtam, hogy sír. Mindketten az utat bámultuk, amíg haza nem értünk. Kiszálltam a kocsiból, a gyomromat mintha kötéllel szorították volna, és amikor átléptünk a küszöbön, savas íz terjedt szét a számban. Apám a kanapén ült.
– Nézd mit vettem neked – ugrott föl, videojátékot tartott a kezében. Mivel távolról figyeltem, odacammogott hozzám, hogy felém nyújtsa a tenyérnyi dobozt. Anyámra pillantottam, aki fejét csóválva átsétált a konyhába.
– Ennyit arról, hogy nincs pénzed – szűrte a foga közt, miközben elhaladt mellettünk.
– Majd megnézem – válaszoltam apámnak, és a szobám irányába léptem.
– Legalább vedd el – kapta el a karom. Lenéztem a dobozra, a kedvenc játékomat rejtette. Milliószor meséltem róla nekik, de csak jó jegy esetén kaphattam meg. Ugyan szereztem egy ötöst, de erről apám aligha tudhatott. – Te vagy nekem a legfontosabb a világon, azt akarom, hogy örülj – mondta. Bólintottam és szememet lesütve megfogtam az ajándékot, majd eltűntem a szobám rejtekében. Kedveltem azt a kis zugot. A lakásunk lábánál volt messze a vérkeringéstől, és amióta egy-két osztálytársnőm átjött korrepetálásra, kulcsot is kaptam, amivel kizárhattam az illetékteleneket. Ennek ellenére anya sosem hagyott egyedül, nehogy idejekorán unokaruha után kelljen néznie. Amikor apám csatlakozott anyához a konyhában, magamra zártam az ajtót. A falak azonban nem szigetelték a hangokat, így a legvékonyabb suttogás is átszűrődött a birodalmamba.
– Remélem, elmondtad az ügyvédednek, hogy mennyit keresel. Biztos kedvelni fog, ha leégeted a bíróságon – kezdte anyám.
– Mondtam, hogy ott nehezítem meg a dolgodat, ahol csak tudom.
– Húzod az időt?
Apám gúnyosan felnevetett.
– Az nem zavar, hogy a fiúnk tönkremegy ebbe? – kérdezte anya.
– Miattad van az egész.
Egy pohár csattant a falon. Az üvegszilánkok csörömpölése, mint földre szórt maroknyi aprópénz zaja futott át a lakáson.
– Még mindig itt tartunk? – kérdezte anyám.
– Te akarsz elválni.
– Igen. És miért?
Pillanatnyi csend állt be.
– Miért? – ismételte meg anyám, aztán megint csak a szél zümmögését lehetett hallani a résnyire nyitott ablakok között.
– Elperelem tőled a gyereket, ha addig élek is – válaszolta apám.
– Az anyja mellett a helye.
– Engem szeret jobban.
– Mert drága ajándékokat veszel neki? Okosabb annál. Átlát rajtad.
Apám újra csak nevetett.
– Ennyire tartod a gyerekedet?
– Szeretem, értsd meg – kiabálta az öreg. Furcsa érzés támadt a gyomromban, mintha benne dobogott volna a szívem.
– Ügyes vagy – szorította meg anyám a kezem. Elindultunk. Akkora sóhajtás mellett tekerte a kormányt, hogy a légkondicionálót is kikapcsolhattuk volna.
– Mi a helyzet apával? – kérdeztem, miután végzett az egyszerű manőverrel. Válasz helyett kósza legyintésre telt az erejéből, és elfordította a fejét. Tudtam, hogy sír. Mindketten az utat bámultuk, amíg haza nem értünk. Kiszálltam a kocsiból, a gyomromat mintha kötéllel szorították volna, és amikor átléptünk a küszöbön, savas íz terjedt szét a számban. Apám a kanapén ült.
– Nézd mit vettem neked – ugrott föl, videojátékot tartott a kezében. Mivel távolról figyeltem, odacammogott hozzám, hogy felém nyújtsa a tenyérnyi dobozt. Anyámra pillantottam, aki fejét csóválva átsétált a konyhába.
– Ennyit arról, hogy nincs pénzed – szűrte a foga közt, miközben elhaladt mellettünk.
– Majd megnézem – válaszoltam apámnak, és a szobám irányába léptem.
– Legalább vedd el – kapta el a karom. Lenéztem a dobozra, a kedvenc játékomat rejtette. Milliószor meséltem róla nekik, de csak jó jegy esetén kaphattam meg. Ugyan szereztem egy ötöst, de erről apám aligha tudhatott. – Te vagy nekem a legfontosabb a világon, azt akarom, hogy örülj – mondta. Bólintottam és szememet lesütve megfogtam az ajándékot, majd eltűntem a szobám rejtekében. Kedveltem azt a kis zugot. A lakásunk lábánál volt messze a vérkeringéstől, és amióta egy-két osztálytársnőm átjött korrepetálásra, kulcsot is kaptam, amivel kizárhattam az illetékteleneket. Ennek ellenére anya sosem hagyott egyedül, nehogy idejekorán unokaruha után kelljen néznie. Amikor apám csatlakozott anyához a konyhában, magamra zártam az ajtót. A falak azonban nem szigetelték a hangokat, így a legvékonyabb suttogás is átszűrődött a birodalmamba.
– Remélem, elmondtad az ügyvédednek, hogy mennyit keresel. Biztos kedvelni fog, ha leégeted a bíróságon – kezdte anyám.
– Mondtam, hogy ott nehezítem meg a dolgodat, ahol csak tudom.
– Húzod az időt?
Apám gúnyosan felnevetett.
– Az nem zavar, hogy a fiúnk tönkremegy ebbe? – kérdezte anya.
– Miattad van az egész.
Egy pohár csattant a falon. Az üvegszilánkok csörömpölése, mint földre szórt maroknyi aprópénz zaja futott át a lakáson.
– Még mindig itt tartunk? – kérdezte anyám.
– Te akarsz elválni.
– Igen. És miért?
Pillanatnyi csend állt be.
– Miért? – ismételte meg anyám, aztán megint csak a szél zümmögését lehetett hallani a résnyire nyitott ablakok között.
– Elperelem tőled a gyereket, ha addig élek is – válaszolta apám.
– Az anyja mellett a helye.
– Engem szeret jobban.
– Mert drága ajándékokat veszel neki? Okosabb annál. Átlát rajtad.
Apám újra csak nevetett.
– Ennyire tartod a gyerekedet?
– Szeretem, értsd meg – kiabálta az öreg. Furcsa érzés támadt a gyomromban, mintha benne dobogott volna a szívem.
– Mindkettőnkre szüksége van, de nem így te idióta – harsogta anyám.
– Nem veszed el tőlem.
– Sose mondtam.
Az ajtó felé indultam, óvatosan elfordítottam a kulcsot, aztán lenyomtam a kilincset.
– Azt akarom, hogy jó apja legyél, de ezt nem tudom tovább folytatni – vetette oda anyám. Hangjában a sírás remegett. Kiléptem a szobámból, és a konyha felé indultam.
– El akarok válni végre – folytatta anya.
– Akkor takarodj el innen, én meg élek a fiammal.
Dübörgő lépés zaja feszült a földnek, majd anyám éles hangja vájt a fülembe.
– Meg tudnálak öl…
A konyhaküszöbön álltam. Apám anya karját fogta, hogy távol tartsa az arcától. Amikor megláttak, rám meredtek. Szemükben félelem, kétségbeesés, szigor. Végül zokogni kezdtek, és könnyeik elmostak napot, hetet, éveket. Az idő megfagyott. És én csak álltam ott.
Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<
Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)
Kommentek