A Nők pasiszemmel

A futónők szépsége örök, még ha épp köpködnek is

Megannyi stock fotó készül futónőkről tökéletes testtel vagy átalakításra váró, de így is szexi alkattal. Akik futnak, azok tisztában vannak vele, hogy bizony előfordulnak olyan esetek, amikor futás közben kifejezetten távol érzik magukat a nőiességtől. De ez így is van rendjén. 

25+ éve futok, ebből jó néhány esztendőt versenysportolóként töltöttem el. A futótársak között bőven akadtak bajnokok, EB résztvevők, és én sem voltam annyira rossz egyébként. A közös edzőtáborok, közös futások, szenvedések építették a közösséget, és egy idő után olyanok lettünk, mint egy nagy család. Persze voltak romantikus összefonódások is, de a csapatszellem rendre erősebbnek bizonyult. Az eltöltött évek folyamán számtalanszor előfordult, hogy a szükség törvényt bontott. Hogy összeölelkeztünk akkor, amikor mindannyian izzadtak voltunk, és az illatunk sem éppen egy estélyre illett. 

A szépséget megtaláltuk egymásban. A lányokban, minden szituációban. 

Mert ez belefért. Amikor láttuk, hogy a lányok kifutották magukat, az összes szuszt kifújták a tüdejükből, hát nem éppen fért bele az idejükbe, hogy a külsejükkel törődjenek. Hogy rendesen orrot fújjanak,  vagy az ajkukat csókra vágyóra rúzsozzák. 

De kit érdekelt. Minket ugyan nem, mert tényleg gyönyörűek voltak. Mert a küzdelem, az akarás látszott rajtuk. 

Aztán az edzés utáni fürdés, sminkelés, szépítkezés után pedig jöhetett az ámulat. És az aggodalom, hogy semmiképp se engedjük el őket egyedül, mert vagy lecsapják a kezünkről őket vagy megtámadják magamutogató szatírok

Vagy valami. De nem velünk lesznek. 

 

Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<

Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)

 

 

Címkék:

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!