Amikor elhagynak, másodpercek alatt válik gyászossá a hangulatod. Mivel a volt párod akaratod ellenére távozik az életedből, ráadásul jóllehet örökre, érthető módon hasonló „tüneteket” produkálhatsz, mintha egy közeli hozzátartozódat veszítetted volna el. A gyász, és egy szakítás után az elhagyott félben lejátszódó pszichológiai folyamatok hasonlóak lehetnek. Ennek érzékeltetésére Elizabeth Kübler-Ross pszichiáter 1980-as években íródott szakkönyvét (Elizabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzá vezető út. Ford: Blasszauer Béla, Bp Gondolat Kiadó 1988) tekintem alapnak, amelyben megfogalmazta a gyász öt szakaszát, melyekről te is hallhattál már.
- Tagadás.
- Düh.
- Alkudozás.
- Depresszió.
- Elfogadás.
Fordítsuk le a szakításra a szakaszokat.
A Tagadás: „Velem ez nem történhet meg”.
Ez a reakció a hirtelen jött sokkhatás után szinte természetszerűleg bekövetkezhet. Gyakorlatilag képtelen vagy fölfogni, hogy már nem vagy együtt a pároddal, és még mindig úgy teszel, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Az egyik formája, hogy megpróbálod teljesen figyelmen kívül hagyni a történteket, és beletemetkezel a feladatainkba. Túlórákat vállalsz, vagy az iskolában plusz tantárgyakat veszel fel, beiratkozol valamilyen tanfolyamra. Ez jó alap, hosszú távon azonban nem elegendő, mert benned maradnak a feszültségek, melyek előbb utóbb, ha más formában is, de felszínre törnek.
A másik variáció, hogy a gesztusaid változatlanok maradnak a volt párod felé, naponta többször keresed telefonon, esetleg üzeneteket küldözgetsz neki. A másik fél türelmétől is függ, hogy meddig bírja elviselni az elszántságodat, de az esetek többségében egyre hevesebb reakciókkal igyekszik tudtodra adni, hogy nem szeretné, ha ilyen sűrűn keresnéd, hiszen ő már tulajdonképpen szakított. Mindezt persze a tagadás miatt nem vagy képes elfogadni. Szélsőséges esetekben ez odáig is elfajulhat, hogy megvárod az otthona előtt, hátha személyesen tudsz vele néhány szót váltani, vagy például sorra látogatod azokat a helyeket, ahol együtt jártatok, vagy amelyekről tudod, hogy ott napi rendszerességgel megfordul.
Az igyekezet érthető, de amennyiben a volt kedvesed elszánt, és valóban nem érez már úgy irántad, hogy képes legyen a kapcsolat folytatására, akkor rövid időn belül zordabb hangnemben küld el a málnásba. Ekkor aztán magával ragad a második szakasz. A düh.
A düh:
A sok küzdelem, hogy fölhívd magadra a figyelmét, nyomasztóvá válik a számára, és előbb utóbb csak minden ötödik telefonhívásodra kapsz választ, az üzenetekre pedig egyáltalán nem. Vagy csak pusztán a tény, hogy elhagyott okozza a düh szakaszát. Elkezded szidni, szemrehányásokat teszel, amiért nem válaszol, fölhánytorgatod magadban a hibáit, belekötsz még azokba a tulajdonságaiba is, amit korábban pozitívnak gondoltál. Tetőzi a problémát, hogy az ő részéről is egyre ingerültebb megnyilvánulásokat tapasztalhatsz, ez pedig kiadós veszekedéseket eredményezhet.
A düh kiszabadult, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy kilábalj a problémából, mert a volt párod iránti pozitív érzelmeid előbb utóbb visszatérnek, és legyőzik a haragot. Sokan ilyen helyzetben még meg is győzik magukat arról, hogy ők voltak a hibásak, és miattuk alakult ki a konfliktus, ezért újra próbálkoznak a kapcsolatfelvétellel. Ekkor már azonban eljutottál a harmadik fázisig, az alkudozásig.
Az alkudozás:
Ebben a szakaszban újfent elhatalmasodik rajtad a kétségbeesés, bevillan, hogy végleg elveszítetted az exedet. Mindörökre kicsúszik a kezed közül, és nem lesz már több alkalmad, hogy visszaszerezd. Nem marad más út, csak az, ha meggyőzöd őt, képes vagy megváltozni, képes vagy megadni számára azt, amit mindig is elvárt volna tőled.
Ekkor jönnek a különböző alkuk: Jobb ember leszek. Nem követem el ugyanazokat a hibákat, mint azelőtt. Még inkább figyelni fogok a páromra. Nem megyek el nélküle bulizni. Nem leszek féltékeny. Kimutatom az érzéseimet…
A felsorolás szinte a végtelenségig folytatódhatna. Ha belegondolsz, ugyanez a helyzet akkor is, ha valamit nincs kedved igazán elkezdeni, vagy megcsinálni. Majd akkor, ha… ezzel meg azzal elkészültél, befejeztél másik x dolgot. Az alkudozás ilyen, és bárkire jellemző, hiszen sok esetben ígérünk meg olyasmit, amit a későbbiekben nem tudunk teljesíteni. Ha a volt párod következetes, akkor hiába érvelsz, őt az maximálisan hidegen hagyja. Még ha fájdalmas is, szerintem összességében jobb, ha következetes marad, mert, ha olyat ígérsz, amit amúgy sem tartanál be, csak újrakezdhetnéd és újra összejönnétek, akkor valószínűleg hónapok múlva megint a szakítás csapdájában éreznéd magad. Az alkudozással nem érsz el semmit, csupán önmagadat kínzod.
A depresszió:
Sok magyarázatra nem szorul. Nincs kedved kimozdulni, robotként élsz, komoly hangulatváltakozásokon esel át akár percek leforgása alatt, a legkisebb apróságon is elpityeredsz, meghatódsz, és amúgy sötéten látod a jövőt. Ha a barátok, új célok, kikapcsolódást jelentő elfoglaltságok nem hoznak megoldást, fordulj szakemberhez. Hidd el, megéri. Nem szégyen. Mert ő segíthet eljutni, továbblökni téged az utolsó szakaszba.
Az elfogadás:
Ahhoz, hogy idáig eljuss, sok munkára van szükség, azonban előbb vagy utóbb mindenképpen sor kerül rá. Úgy gondolom, nagyjából 1-2 hónap alatt illik eljutni ide, függetlenül attól, hogy nyilvánvalóan akár élethosszig tartó hegek is keletkezhettek a lelkeden. Viszont, ha összességében méltóságodat megőrizve köszönt rád az elfogadás szakasza, nyert ügyed van. Önmagaddal szemben. Ez azt jelenti, hogy elbírod a szakítás okozta terhelést, nem gondolsz már zordan a jövőre, vannak céljaid, visszatértél a normálisnak nevezhető kerékvágásba, és tudod irányítani az érzelmeidet, ha keserűbb gondolatok törnének rád.Indulat nélkül tudsz beszélni az exedről. És valóban nem ráz meg, ha bárhol szóba kerül.
Szerintem nem szabad ostoroznod magad azért, mert fáj a szakítás. Meg sem kell játszanod magad senki előtt. Mutatkozhatsz persze erősnek, azzal nincsen baj, de hagyd, hogy kijöjjön belőled a fájdalom. Nem attól leszel kemény, hogy el tudod rejteni azt, ami fáj. Főleg azért,mert ha sikerül is, az előbb utóbb fizikai tünetekben köszön vissza, szóval jobban jársz, ha engedsz a gyötrelmeknek. Ne “halj bele”, de nem is kell félvállról venned a szakítás küzdelmeit. És ne feledd, olyan még nem történt, hogy nem történt semmi sem. Mindig van út előre.
Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<
Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)
Kommentek