Ugye milyen megható elképzelni, hogy minden pasi így gondolkodik. Sajnos a valóság kiábrándítóbb, mint ahogy arra is nagy tétben fogadnék, az összes nő sincs egy véleményen ebben a kérdésben. Az internet alkalmanként hemzseg az ősanyák és az „átlagos” anyák harcától. Az első csoportba tartozókat valószínűleg hidegen hagyja a szülés nyoma (vagy csak úgy tesznek), mert ők az ANYÁK, csupa nagybetűvel, a gyerek megszületése óta többszörösen díjazott gyermekpszichológusok, minden idejüket a nevelés teszi ki, miközben a párkapcsolatuk is tökéletes, a másik réteg tagjai azonban aggódnak a testük változásai miatt, és rendszeresen rágják a körmüket, vajon minden fronton teljesítenek -e?
A magam részéről a szülést érzem a természet legkellemetlenebb ajándékának a nők számára.
Meseszép élmény egy életet a világra hozni, de az előtte lévő utolsó hónapok, maga a szülés fájdalmai, és utána az anyákra omló elvárások terhe nyomasztó súlyként nehezedhet rájuk még akkor is, ha távol maradnék minden olyan idejétmúlt sztereotípiától, amely a férfit hasztalan kiegészítőnek tartja és alapnak veszi, hogy alkalmatlan a nő értékelhető segítésére. A feladat azonban így is megterhelő, hiszen a gyerek előtt több jutott a szenvedélyből, a szabadságból, esetleg a kiöltözős alkalmakból. Aztán a nő anya lett, és egy nyisszantással elvágtak minden csillogást.
Fáj, de igaz. A nő kitejesedhet anyaként, de nem szabad elfelejtenie női mivoltát, csiszolnia kell a vonzerejét a férfi számára, a férfinek pedig minden tőle telhetőt meg kell adnia a nőnek, hogy valóban csilloghasson.
Ez megint egy idilli kép, de a lényeg egyszerűbben összefoglalható. A férfi ne elégedjen meg a családfenntartó szereppel, hanem amennyire csak tudja, tehermentesítse a nőt, akinek így magára is maradhat némi ideje, és fejezze ki, hogy a szülés miatti testváltozásai ellenére is kívánja. A nő meg lehetőleg ne utasítsa el huzamosabb időn keresztül őt különféle okokkal, mert arra rámehet a lelkesedése.
Jöjjön a feketeleves a nő számára.
Szült. A teste megváltozott, hónapok teltek el, a régi fényéből jó esetben csupán egy – egy nyaláb világít. Nem szabad, hogy az anyaság érzése átvegye az irányítást. Pokolian rossz kimondani, de attól még igaz: a férfi is képes a szerelemre, de ahogy te sem örülnél, ha a pasid „elhagyná” magát, úgy ő sem feltétlenül elégszik meg a szülés utáni alkatoddal esetleg éveken keresztül. Még mielőtt letépnéd a fejemet, megmagyarázom. Ha kijelented, te innentől kezdve kizárólag anya vagy, és beletörődsz ebbe a szerepbe, sőt, lelkifurdalást érzel, amikor néhány perce magaddal foglalkozol a gyerek helyett, akkor szólaljon meg a vészcsengő. Ahogy akkor is, ha elfelejted, milyen voltál szülés előtt. Ha esetleg a barátnőkkel készült fotókon mindenki csinos, téged meg egyedül az tesz különlegessé, hogy a gyereket fogod a kezedben, lépj közbe. Egy férfi is imádja a gyerekét, de ilyenkor suttoghat az a kis ördög, hogy lehet ez a csodálatos teremtmény „elveszi” a barátnőjét/feleségét, és soha nem lesz már olyan jó nő, mint korábban?
Drasztikus, egyeseknek akár önzően is hathat, de hangyányit azért talán érthető. Mármint akkor, ha a férfi egyébként száz százalékig jelen van a család életében, nem csak anyagilag, hanem az összes területen besegít, a nő így rendszeresen kikapcsolhat és jut ideje arra, hogy önmaga legyen, önmagáért legyen.
A hangzatos fogadd el magad bukása.
A nő, ha megnézi a hasa állapotát szülés előtt és után, és ha elkerülte a szerencse, striákat vagy császármetszés okozta forradást láthat. Sokan, hogy ne rágódjanak a problémán, a fent említett anyaszerephez fordulnak elfogadva, nincs más választásuk.
Pedig van. Mindent megtenni a régi, és a férfi által kedvelt alak eléréséért. Ha kell, beszéljetek róla, hogyan szeretnéd elérni, mire van hozzá szükséged, a férfi hogyan segíthet ebben. Számos megoldás létezik, köztük olyanok is, amelyek nem pénzbe, hanem elszántságba kerülnek. Ha fontos számodra, hogy visszanyerd a korábbi fényedet, tegyél érte, tegyetek érte, és a pasi meghálálja.
A férfi sem távolodik el automatikusan.
Másrészről azonban meglehet, hogy imádni fogja azokat az idővel amúgy is halványuló szülésnyomokat. Végighúzza rajtuk az ujját, vagy átcsókolgatja őket. Ha így lenne, higgy neki, és lehetőleg ne ellenkezz. Felejtsd el a létezésüket, és add át magad a boldogságnak, hogy a férfi a szülés után is kíván. Ne hibát keress magadban, hanem előnyt, és azt domborítsd ki. Ha így teszel, elégedetten tekinthetsz a jövőbe.
Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<
Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)
Kommentek