Anya, feleség, szerető, és közben úszik a ház…Nem lehet mindenhol helyt állni, miközben a nyugodtság álarca mögött tűröd a megpróbáltatásokat. Előbb utóbb kiégsz, a lelki nyomást fizikai rosszullétek követik és elveszel önmagad lenni. Már arról sem lesz tudomásod, valójában te magad mit is akarsz, mi tenne téged boldoggá. Ezt pedig senki sem akarhatja, akit Téged szeret. Hangsúlyos, hogy téged, és nem saját magát. Nyálas lenne leírni, hogy találd meg azt, aki önmagadért szeret, mert az élet, mint tudjuk, nem ennyire egyszerű.
Nem mennék bele a nők vs férfiak életének összehasonlításába, mert azt nem érzem fair-nek. Szerintem nem azon van a hangsúly, hogy kinek könnyebb vagy nehezebb. Annyi bizonyos, hogy egy nőtől többet várnak el a szépség, igényesség, háztartás, gyereknevelés és a gyerekkel kapcsolatos ügyintézések kapcsán, mint a férfitól. És ha valaki csak a felsoroltakkal kéne, hogy foglalkozzék, az bőven elegendő munkakör lenne.
De az tény, hogy mintha másabb lett volna az élet a kilencvenes években, mert az ember kevesebb véleménnyel és információval találkozott. Nem volt annyi gondolat, mondjuk a gyerekkel való törődéssel kapcsolatban. Valaki túl soknak érzi, más túl kevésnek, egyik nagyobb szigorral lépne fel, a harmadik szerint csak azt csinálja, amihez kedve van. A többi anya pedig vagy egyetért vagy nem, de feltétlenül hatással lehet rá a gondolat. Vagy éppen azért kerül nehéz helyzetbe, mert mindig többet és többet akar adni a gyermekének, mint, amit ő a szüleitől kapott, ezért képes akár “megszakadni is”, hogy teljesítse a kívánságokat. Ne adja ég, folyamatosan frusztrálja a tény, hogyha nemet mond, azzal “rossz anyává” válik.
És ez csak a gyereknevelés volt. Ott van még a többi. A háztartás, ami maximum fél napig lehet rendben (főleg gyerekek mellett), a munkahelyen való helytállás, és nem mellékesen a párkapcsolata. Akinél ugyanúgy meg kéne csillogtatnia előkelő pompáját, ragyogni, hogy az éjszakák ne teljenek unalmasan. Anyának, nőnek, szeretőnek lenni.
Azok a percek, amikor tényleg befelé figyelhet? Amikor nem mások igényeit elégíti ki, hanem valamit tényleg csak saját maga miatt csinál. És nem azért, mert “azt kell éreznie”, abban kell kiélnie az örömét, hogy másoknak okoz boldogságot. Ehhez egy férfitól nem nagy ajándékra van szükség, hanem arra, hogy megteremtse a nő számára a mai divatos szóval kifejezett “én időt”.
Ennek nem kell extra töltettel bírnia:
Elég lehet könyvolvasás, zenehallgatás, séta, de persze markánsabb elfoglaltság is elképzelhető, bulizás barátnőkkel.
Pedig ez nem helytelen, nem elítélendő cselekedet. Sőt. Mindenkinek a családból meg kell értenie, hogy te is ember vagy. Neked is van igényed arra, hogy egyedül legyél, hogy csak önmagadért legyél anélkül, hogy bárki rád telepedne az akaratával, kívánságával.
Ha ezt biztosítod magadnak, azzal nem elveszel a szeretteid életéből, hanem belőled kapnak vissza egy teljes egészet, amivel hosszútávon mindenki jobban jár.