A nő szakít a férfival, az dühében megfenyegeti, megveri és egyfolytában zaklatja. Elgondolása, ha az övé nem lehet a nő, akkor másé se legyen. Ez egyszerűen szégyen.
A szakítás fájdalma mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Fázisok váltakozhatnak. Kétségbeesés, düh, depresszió, alkudozás, sírás – rívás. Ezekben meg előfordulhatnak szélsőségek. Egy bizonyos szintig érthető módon.
A bizonyos szint azonban nem léphet át a bűncselekmény kategóriájába.
Egyszerűen képtelen vagyok fölfogni, hogyan létezik olyan férfi, aki egyáltalán megver egy nőt. És attól, mert szakít vele, és ebben a fájdalomban őrlődve tettlegességig fajul el, kiborító.
Szomorú, hogy egyre több példa kerül reflektorfénybe, amikor egy – egy fiú, férfi nem volt képes megbirkózni a szakítás okozta teherrel. Világos, hogy kőkemény feladat megélni az elválást attól, akit szeretünk, már amennyiben nem birtokolni akartuk azt a valakit. Mi akarunk dönteni arról, hogy kié legyen, hogyan élje az életét, uralkodni akarunk rajta, mégis mi okból? Milyen indíttatásból?
A legszelídebbek is meghülyülhetnek a szakítástól
Szomorúan hangzik, de igaz. Nem kell ahhoz alapvetően agresszívnek lenni, hogy valaki a szakítás után elboruljon. A legszelídebbek is elveszíthetik a kontrollt átmenetileg. Túl sok üzenet az exnek, rengeteg hívás, pánikszerű összefüggéstelen beszélgetések, próbálkozások. Persze többségében azok esnek túlzásba, akik azelőtt is erőszakosabban viselkedtek a párjukkal, vagy a világgal szemben, de tény, valahogy mintha a modern időkben nehezebben dolgoznák föl az emberek a kudarcokat.
Miért akarunk uralkodni a partnerünkön?
Fel kéne fogni, hogy a párod, akit szeretsz attól még egy másik ember. Egy külön egyéniség. Nem birtokolhatod, nem vásárolhatod meg, nem uralkodhatsz felette. Ezért előnyös, ha nem adod át a teljes anyagi irányítást a férfinak. Hogy megtartod a saját identitásodat, és egy különálló egésszé formálódsz a párodtól függetlenül.
Az uralkodással hamis magabiztossággal vértrezed föl magad, azt hiszed, a párod bólogatása, állandó egyetértése, elnyomása ahhoz vezet, hogy megtartod majd magad mellett. Holott pont az ellenkezője történik meg. Az adott valaki, az adott identitás szabadulni akar majd a rabszolgaságból, amelybe a belekényszerítetted az erőddel, a fölényeddel.
Miért tűnik úgy, képtelenek vagyunk elfogadni a vereséget?
Az, akit elhagytak, vagy valamiben vereséget szenvedett, az valószínű 100 évvel ezelőtt sem mindig alkalmazkodott a legjobban a helyzethez. Azonban mostanság vagy túl könnyedén derülnek ki azok az esetek, amelyek régebben egy szűk közösségben maradtak, vagy a mostani generáció tagjai váltak képtelenebbé a veszteségek elfogadására.
Túlságosan tárgyiasan jelennek meg a személyek is az ember életében. Megveszem ezt, megvásárolom azt, a következőből is a legújabbat. Kell, szükségem van rá, és hitelnek meg egyéb megoldásoknak köszönhetően nyílik is esély rá, hogy megszerezzem. Nem lehet, hogy a személyekre, a partnerekre is így tekintünk? Ennyit “költöttem” rá, hatalmas energiát fektettem a kapcsolatba (Vagy csak én érzem úgy), és máris fölháborodok, ha a “megvásárolt termék elromlik”. Azaz, szakít velem. Mégis, hogy képzeli. Jogom van hozzá, hiszen az enyém.
Az érzelmek kifejezése.
Nem mondom, hogy egy férfi ne mutassa ki az érzelmeit. De mostanában, főleg valóság-show-k és egyéb show-műsorok miatt az az érzésem, mintha a férfiak könnyedzése már – már természetesebbé vált, mint az talán szükséges lenne. Tényleg nem arról van szó, hogy egy férfinak csakis keménynek kell mutatkoznia, de azért várjuk el már magunktól, hogy megbirkózzon bizonyos krízishelyzetekkel. Mint amilyet például egy szakítás okoz. Hogy ne az egója kerekedjen felül, vagy, hogy a sértettsége ne vezesse idióta tettek elkövetéséhez. Az, hogy fájdalmában elpityeredik egyszer – egyszer. Ám legyen. De, hogy zaklatásig fokozza a önsajnálatot, hogy fenyegetőzésekkel lehetetlenítse el a volt párját, hogy fizikailag bántalmazza a nála amúgy is gyengébb nőt.
Mi a menthetetlen pokol vezeti ide a gondolatait. A férfiasság nem abból áll, hogy mindig kőkemény, ha kell zokogjon a magányában, és igen, egy nő tud gonosszá válni, kiborítani a férfit, de ez sosem lesz elég magyarázat az erőszakra.
A férfi érzelmét kifejező, de a kiemelt szituációkban megfelelően kemény embernek kell lennie. Aki önmagával szemben is kellően határozott, és nem áll bele bosszú-hadjáratokba, mert annál férfiatlanabb, gyávább, gyengébb választ nem is adhatna a volt barátnőjének.
Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<
Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)
Kommentek