Sokan úgy vélik, annak egyszerűbb szakítani, aki menni akar. Ő döntött így, akár már konkrét elképzelése is van a jövőt illetően, a másikat pedig villámcsapásként érheti a földbedöngölő hír. Az esetek döntő hányadában azért akadnak sötét jelek, amelyek árnyékba borítják az eget, de a szakítás, a kapcsolat lezárása még azokkal együtt is fájni fog. Ami akkor sem meglepő, ha már mindkét fél feszengett, szenvedett a kapcsolatban.
Annak is nehéz, aki kimondja a szakítást.
A kétségek, a fájdalom a szakító félnek is nyomják a lelkét. Neki kell odaállnia (jobb esetben nem üzenetben történik a dolog), magyarázatot adnia, okosan és kellő türelemmel kezelnie a párja összeomlását, megjegyzéseit, ellenkezéseit, szitkozódását, akár könyörgését. Mindez a körülményektől, vérmérséklettől függ, nem mellékes, milyen okkal áll elő a szakítást megmagyarázandó monológjában.
Tudja, látja, hogy össze kell törnie azt az embert, akit szeretett vagy még mindig szeret, de a kapcsolatuk mérgező a számára, de még ha közömbös is lenne már az irányába, akkor sem könnyű valakinek fájdalmat okozni. Legalábbis jobb esetben. És, ha a szakítás pont egy kiemelkedő ünnep, teszem azt, karácsony előtt lesz aktuális, nyilván még mélyebben marhat bele a párjába a fájdalom. Mindenki fölszisszenne, hogy micsoda kegyetlenség, érzéketlenség. Valóban az? Vagy tulajdonképpen mindegy, hiszen így is úgy is fájni fog?
Megéri húzni az időt?
Az ember ösztönösen kerüli a kellemetlen szituációkat. Nyilván egy szakításról szóló beszélgetés messze beletartozik ebbe a kategóriába. Hamar túlesne rajta, ráadásul lehet ezerszer is átgondolta már, biztos a dolgában. Erre karácsony előtt adódik megint egy helyzet, hogy zöldre válthatna az út a szakítás felé, mert a párja olyat tesz, annyi veszekedés alakul ki, hogy időszerű lenne véget vetni az egésznek. És, ha a kényelem miatt tovább húzza az időt, lehet, hogy önkéntelenül durvább veszekedésekbe kényszeríti majd a párját. Ideges, ingerült lesz, hiszen ő már eltávolodna, erre ki kell várnia, ajándékot venni, karácsonykor, a szeret ünnepén családról családra járva jó pofizni.
Mégis, mit használna, ha kihúzná vele az újévet, aztán január elsején dobná? Jobb lenne a párjának? Szerintem ezt őszintén lehetetlen eldönteni.
A kapcsolat dupla hibával
Lassan jó húsz évre visszanyúló sztorim, amikor a barátnőmmel válságba kerültünk. Neki adódtak családi gondjai, amiket föl kellett dolgoznia. Ez fölerősítette a problémáinkat. Nyár elején szétváltunk.
Első hiba, hogy egy hónappal később a családi tragédiával magyarázva a válságot újrakezdtük. Az utána eltöltött néhány hónap sok tanulsággal szolgált. Az egyik például az volt, hogy nem veszekedtünk abban az időszakban. Amiből azt hihettük, minden rendben. Pont, hogy arról volt szó, a barátnőm már nem akart foglalkozni az őt zavaró dolgokkal, így átmeneti utastársat kaptam, aki a menetrendet bújta egy másik csatlakozáshoz.
És december első hetében egyik napról a másikra adott egy K.O-t.
Utólag persze vicces, mert tavasszal még azon gondolkodtam, milyen pocsék lesz egyedül tölteni a nyarat, télen meg azon agonizáltam, milyen keserves lesz a karácsonyom.
Ha őszinte akarok lenni, szerintem nem osztott, nem szorzott az ünnep ebből a szempontból. A második talán azért ütött jobban, mert végleges volt, tudtam, hogy nem lesz és nem is lehet visszaút.
A szakítás, az szakítás. Mindenkinek fáj.
Talán ez a legbiztosabb. Persze rengeteg múlik az adott helyzeten. Nem mindegy, hogy éppen karácsony előtt derül ki, hogy akivel szakítanak megcsalta a párját a céges bulin, vagy hosszútávú kapcsolatot igyekszik valamelyik fél lezárni, pláne olyat, amelyik több közös karácsonyi élményt is tartogatott. Ami sajnos biztos, hogy fáj. És nem csak annak, akit elhagytak. Persze, ha arra van mód, és van kellő önmérséklet, akkor le lehet hozni az ünnepeket békében, csendben mérsékelten odafigyelve a másikra, aztán afféle újévi fogadalomként bevégeztetni a kapcsolatnak, de akkor az őszinteség kérdőjelezhető meg. Hiszen a szakító fél ebben az esetben eljátssza, hogy minden rendben. Ajándékot vesz, akár nagyobbat, hogy elnyomja a bűntudatát, aztán egyszer csak puff. Sokkolja a partnerét, ő bizony szakítani akar.
Gyötrelmesen nehezek a párkapcsolatok, és amennyi boldogsággal, annyi fájdalommal kísérik az életünket. Amiben azonban meg kéne egyezni, hogy azt az embert, akit egykor szerettél, mindig minden esetben megpróbálod megóvni, akkor is, ha az egód, a sértettséged, a veszekedések feszültségei rá meg is mérgezik a lelked az idők során.
Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<
Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)
Kommentek