Mindenkivel előfordul, hogy elgyengül, és szüksége van a segítségre, a pátyolgatásra. A gyerekeknél kiváltképp igaz ez, hiszen ők vágynak a megfelelésre a szülők felé, igénylik a pozitív visszacsatolást, a dicséretet. Ahogy a felnőttek is, de a világ viszontagságait, szabályait fokozatosan megismerő gyermek még inkább kiszolgáltatott a különböző elvárásokkal és hatásokkal szemben.
Ez a sebezhetőség adja az első számú dilemmát: Csak pozitívakat mondjunk a gyereknek?
Amikor annak idején bekerültem a futótársaságba még nem sejtettem, hogy az életem meghatározó részét képezi majd a sport, a futás. Szerencsére, és ez szerintem igen fontos, hogy az edzésekkel nem egy plusz terhet, megfelelési kényszert aggattak a nyakamba, hanem egy helyet, ahol kellemes társaságban sportolhatok.
Bár az ember óhatatlanul versenyezni kezd már a futóközösségen belül, aztán a valódi korosztályos megmérettetéseken is. Rosszabb esetben a szülők is birokra kelnek, aminek a gyerek látja kárárt, mert azt érzi, ha nem nyer, kevesebb, mint a bajnok vagy dobogós.
Az elkeseredésére ilyenkor rosszabb esetben szidalom érkezik válaszul, kevésbé rossz esetben mások (esetleg az edző) hibáztatása, csúnya változatban a gyereknél gyengébb helyen végzett más gyerekek kigúnyolása, és akár ezzel egy időben az ő indokolatlan magasztalása.
Mindenkinek a saját gyereke a top, de ha becsapják, aztán az edzéseken és versenyeken az ellenkezőjét tapasztalja, folyamatosan csalódás éri, és abbahagy valamit, amit egyébként szerethetett volna, habár nem lett volna belőle élsportoló.
Ha mindig dicséretet hall, téves lesz az önértékelése, ami szerintem hosszabb távon rosszabb eredményekhez vezet, mert csúnyán arcul csaphatja a valóság, amit nem biztos, hogy képes lesz elviselni
A sebezhetőségét abban a pillanatban ugyan látszólag kezeltük, hiszen mindenki megnyugtatta, neki nagyon jól megy, nélküle a Föld sem forog, de közben átverjük őt.
Akkor a negatív gondolatokkal kellene teleszórni a gyerek fejét, hogy végleg elbizonytalanodjon, ám fölkészüljön az élet nehézségeire?
Határozottan nem. A folytonos szidás, vagy másik gyerekkel való összehasonlítás megnyirbálja az önbizalmát, és csak frusztrált lesz attól, hogy ő nem elég jó. A szüleinek kevés az, amit produkál. Ezzel lehet összehozni, hogy begörcsöljön a megfelelési kényszertől, és egyre gyengülő eredményeket produkáljon. Amivel az önbizalma a béka feneke alatt lesz, és utána úgy érzi, minden hibáért ő a felelős. Ami megint csak sebezhetővé teheti felnőtt életében.
Ha sajnálod, azzal csak hátráltatod őt?
A pátyolgatás időnként mindenkinek jólesik. Ezt nyilván a gyerek alapból megkaphatja, mint védelmet. Ennek ellenére úgy érzem fontos, hogy ne sajnálat legyen a reakció minden “nyafogásra”. Ne azt hallja állandóan, hogy
- szegénynek milyen sokat kell tanulnia (még, ha így is van),
- meg buszoznia edzésre, különórára
- meg egyáltalán léteznie és milyen fáradt ettől, stb.
Ne azt érezze, milyen szörnyű az élete, hanem, hogy mennyivel több, erősebb lesz, ha elvégzi a feladatait.
Magadban nyilván sajnálhatod, ha tényleg sokat hajt, de te nem tetted/teszed ugyanezt? Annak örülnél jobban, ha folyton sajnálnának, vagy ha inkább azt hallnád:
- Becsülöm, hogy ennyi erőd van. Még munka mellett is edzel.
- Nem semmi, milyen jól menedzseled az életeteket.
- Varázslatos munkát végeztél.
Nyilvánvaló, hogy néha együtt érezhetsz a gyerekkel, de összességében ő is boldogabb, ha ilyesmiket hall tőled:
Büszke lehetsz magadra, hogy ilyen sok edzés mellett jól megy a tanulás.
Káprázatosan oldottad meg a feladatot. Főleg ennyi futás mellett.
Érezd magad keménynek, mert te még edzés után is vállaltad a plusz órát. Más gyerek lehet nem tette volna.
És persze intelmeket is kaphat, esetleg javaslatokat, melyekkel még jobbá válhat a teljesítménye.
Mit díjazz akkor?
A munkát, az erőfeszítést. Ha megtanult valamit, ha fejlődött önmagához képest. Pontosan tudjuk, hogy egy bizonyos iskolában vagy tantárgyból lehet, hogy egy hármas jegy már a világ netovábbja. Ha van egy kötelező vagy akár szorgalmi program, amin szinte fizikai fájdalom számára a részvétel biztatást kapjon, hogy ő milyen kemény, mert ott lesz. És azok, akik ellógják, gyöngék.
Véleményem szerint ezzel hosszú távon kiegyensúlyozottabbá válik, mert tisztában lesz az erősségeivel, megérti, hogyha küzd valamiért, fejlődést érhet el, és képessé válhat elviselni, hogy amíg ő egy bizonyos területen gyengébb, addig egy másikon még lehet kiemelkedő.
Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<
Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)
Kommentek