A koronavírus miatti karantén, a vesztegzár alá vont életekben nehéz sok pozitívumot találni. Ezek egyike, hogy majd 9 hónap múlva nem az infektológiai osztály, hanem a szülészet lesz leterhelt, ha a párok tartalmasan töltik az összezártság heteit (hónapjait?). Micsoda optimista hozzáállás.
Legalábbis szerintem.
Nem inkább kitartáspróba ez a kapcsolatoknak?
Azok a párok, akik eddig távolabb töltötték a napjaikat egymástól, az összezártság miatt kénytelenek a nap minden percét együtt tölteni. És ez lehet pozitív is, kivéve, ha olyanok verbuválódnak össze, akik különböznek a nyitottság terén. Az egyik szeret megülni a fenekén, a másiknak lételeme a szabadság, a társaság.
Egy ideig élmény lehet az otthonlét, de aztán átfordulhat dögunalommá, főleg, ha szűk helyen kell megmaradniuk egymás mellett. A zavaró tényezők még idegesítőbbé válnak, a belefoghatnak egymás kóstolgatásába, és az is gondot okozhat, ha különféleképp élik meg a koronavírusos helyzetet.
Egyikük pánikol, másikuk nyugodtabb.
A bezártság azoknak is embert próbáló, akik egyébként introvertáltak, és előbb utóbb kiborulhatnak, ami nem biztos, hogy épp szexel szeretnének levezetni.
Arról nem beszélve, hogy mi van azokkal, akinek gyerekeik vannak?
Ők egész nap a gyerekkel foglalkozhatnak. A suliidőben is. Ami már amiatt is kőkemény, mert a még ki nem alakult digitális oktatásos rendszer miatt jószerivel nekik kellene megtanítani a tananyagot. És őszintén, melyik az a gyerek, aki megérti, hogy a látszat ellenére nem szünete van, hanem iskolában van otthon, az anyukája pedig a tanár?
Az energiájukat, a közösségi élményeiket a szülők adják, és amennyiben ehhez nem alkalmazkodnak jól, összeomolhat az ő rendszerük is. A türelmetlen gyerekek még türelmetlenebb szülőkkel élhetnek együtt.
És mi van azokkal a párokkal, akik még nem élnek együtt?
Hisz elméletben ők sem találkozhatnának a vesztegzár ideje alatt. Heteket/Hónapokat kellene kibírniuk egymás érintése nélkül. Dacolva az elhidegüléssel, mintha távkapcsolatban élnének. Persze, ezt hozta az élet, ehhez kell alkalmazkodni, és mindig lehetne rosszabb, de lássuk be, jobb is. Az ilyen “elszakított” párok miatt sajnos biztosan nem telnek meg a szülőszobák kilenc hónap múlva.
Akkor a válóperes ügyvédek keresnek majd sokat a koronavíruson?
Ez meg egy pesszimista hozzáállás nyilván, de sajnos benne van a pakliban. Ha a párok nem használják ki az együtt töltött időt, nem képesek lelassulni, és a köztük feszülő problémákra nem a megoldást keresik, könnyen végzetes lépésre is elszánhatják magukat, amely a karanténból egyenesen egy válóperes ügyvédhez vezet. Kiélesedhetnek azok a gondok, amelyek a férj esetleges kevesebb tenni akarására fókuszálnak, a nő még inkább egyedül marad a gondjaival, hangosodnak a veszekedések, és még csak kiszabadulni, elvonulni is alig lehet. Már, ha megoldható egyáltalán.
Mi lehet a jó megoldás a karantén idején?
Szerintem az, ha minden napnak megvan egy ritmusa. Értse meg mindenki, hogy a home office és a digitális oktatás idején valójában csak egy hologram az anya/apa képe. Ő akkor épp dolgozik, vagy iskolában van. Tiszteletben kell tartani az időt, és akkor ilyesformán a szabadságot is megadni egymásnak. Az se baj, ha van egy tér mindenki számára, helyiség, ahová elvonulhat.
A legfontosabb, hogy össze kell tartani. És le kell lassulni. Talán ez a legfontosabb. Megtanulni lelassulni a hatalmas pörgésből. Még akkor is, ha valakinek az a lételeme. Mert nem szükségesen rossz dolog sülhet ki abból, ha befelé figyelünk. Lehetőség nyílik a megnyugvásra, a gyerekkel, a párunkkal nagyobb türelem biztosítására, a háromig elszámolok, mielőtt megszólalnék bölcsességére, vagy éppen jut idő a másik nézőpontjának megélésére is.
Átgondolni, vajon ő hogy érezheti magát, mit érez, mit gondol a mindennapokban. Ez pedig előrevetítheti a könnyebb kommunikáció lehetőségét, amit a karantén után is fent lehet tartani.
Egy gyors lájk belefér, hogy ne maradj le a következő cikkről?
Akkor... >>> Kattints ide <<<
Legyél hipnotikus csábító! Avagy a vágyfokozás 52 kevésbé ismert módszere;)
Kommentek